2017. nov. 2.

másállapot videó

Az októberi hónap nagy projektje volt ez számomra, több szempontból is: egyrészt nagyon régen csináltam animáció tervezést, előkészítést, ezért eleinte kissé rozsdásan, de aztán egyre jobban belelendülve vittem végig a feladatot, másrészt pedig tökjó dolog egy társadalmi célú projektben részt venni.
Röviden annyi, hogy a Magyar Népmesék némileg modernizáltabb (és redukáltabb) verziójában kellett elmesélni egy mai "mesét", ami egy flashmob megmozdulás kampányának részét képezte. És ez a mese nem is annyira mese, sőt igazából nagyon komoly gondok lehetnek ebben a szülészeti szabályozatlanságban, amit nyilván főleg az ismer, aki személyesen végigment rajta. Az alapötlet adott volt, nekem pedig a magam szakmai tudását kellett beleadni. Ez a storyboard- és layout készítésen túl kibővült még egy facebook borítóképpel, sőt még a facebook keret készítést is kipróbálhattam (hát, mit mondjak, elég limitált az eszköztára).
Némi háttérinfó: bár alapvetően csak a Népmesék stílusának jellegét akartam átvenni, de pl. a kecskés pózhoz konkrétan az eredeti rajzfilmből lestem a mintát. A főcím növényi mintájába pedig belecsempésztem a megbízó logójából a rózsát. Az osztódós jelenetnél törekedni kellett a minél szélesebb diverzitásra (pl. bőrszín, egy gyerek, két gyerek, de klónoztam 1-2 őszesebb hajú hölgyet is). ÉS ha jól megfigyelitek, nem is mindenki durcás a képen :) Még egy érdekesség, hogy nekem a Mátyás képregénypályázat után ez már a második köröm az okos lánnyal :)
Az elkészült videót kb. 40ezren nézték meg azóta, amit én sikernek könyvelek el, persze ez főleg a témának szól, de a lényeg, hogy a videó elérte a célját. Remélem, jutok majd még hasonló projekthez a jövőben is.

A Másállapotot a szülészetben facebook oldala ITT, a videó a youtube-on pedig ITT érhető el (az animációt Szabó Gergely Zoltán készítette).

2017. okt. 19.

határt'lan

Ismét készült egy ajándék képregény, érdekesség, hogy ezúttal egy árva képkockahatár sincs berajzolva. Kíváncsi voltam, milyen így levegősen és reményeim szerint ez a követhetőséget sem csorbítja. Hajrá, Toby.

2017. okt. 17.

ez is news

http://kidsnews.hu/2017/10/ha-megharagszik-rad-siman-csak-lerajzol-es-osszetep-lanczinger-matyas/
...csak éppen "kids". Barátok készítik ezt az újonnan indult honlapot, melynek a lényege, hogy a cikkek nagy részét gyerekek készítik, gyerekeknek (oké, néha fiatal felnőttek). Ismerős lévén meginterjúvolódtam én is, katt a képre.

2017. szept. 28.

news

Egy éppen friss rajz a kohóból. Lassan már két éve, hogy alkalmanként rajzolok a Vodafone részére pár kockás, képregényszerű illusztrációkat. A szöveg általában képaláírás formájában tűnik fel, de buborékot, egyéb képregényes elemet is használok, többnyire díszítőelemként. Mivel a végeredmény belső kommunikációra van szánva, ezért csak szöveg nélküli részleteket oszthatok meg. De ez az újságos mami megtetszett, úgyhogy megmutatom.

2017. szept. 25.

betty+zoli

Ajándék rajz a húgom leánybúcsújára. Szegény szuperhősök hoppon maradtak.

2017. szept. 24.

képregény, ami ajándék

Nyári ajándék képregény volt ez is. A blogra feltéve a szövegeket kitöröltem, java részük úgyis csak az ajándékozott és az ajándékozók számára lenne érthető. 20 szereplőt kellett megjeleníteni.

2017. szept. 21.

harry dean

Nem szoktam ilyen megemlékezős rajzokat csinálni (pedig Bud Spencerről majdnem), de most valamiért rámjött, practicing okból valószínűleg. Nem akarok sírni-ríni se nagyon, mindig kedveltem Harry Dean Stanton-t, bármelyik filmben megjelent, akár csak pillanatokra (mint pl. a Bosszúállókban), de nekem mindig az Alien-ből lesz ismerős. De a Twin Peaks-ben is jó volt látni. RIP.

2017. szept. 20.

zombiterv

Na, ebből viszont lett is valami... hamarosan több képet is megosztok.

2017. szept. 19.

fig. terv

Egy projekt, amiből sajnos nem lett semmi, brühü. Mini, humoros képregénysorozat lett volna a bankok világában, de csak figuratervekig jutottunk.

2017. szept. 17.

ajándék, ami képregény

Bár az idők folyamatos tovaszállásának és felpörgetettségének következtében (hovatovább a trendekről nem is beszélve) a blogom néminemű elhanyagoltságban szenved, de azért az izzasztó-tapasztó nyári idényben is megsercent néha a filctollam és a blog is még él, élt és élni is fog, még ha az életjelek egy rozzant EKG-gép áramszünetben történő hatásfokának is felelnek meg. TÁ-DÁMM, ahogy a klasszikus költő mondaná.

Rögtön az első rukk egy kedves kis ajándék képregény, kis vázlattal és a végleges egész oldallal, mutatóba.

2017. jún. 2.

mister hipster / wearwar

Még tart a WearWar Indiegogo kampány (csekk), Juhász Dávid közösségi finanszírozós "street fight" póló-projektje, melyekhez én rajzoltam a figuraterveket. Ő hozta az ötletet, én a stílust: kaptam tőle karakterleírásokat, azokból kellett kiindulnom és hozzátennem a magamét. Itt most megosztom az egyik figura, jelesül Mister Hipster készítési fázisait: vázlat, kihúzás tollal, majd még egy kör kihúzás, vastagítva. Igazából ezzel a figurával volt a legkevesebb dolgom, mert pl. Beelzeboobs-hoz vagy Lucky Monkey-hoz sokkal több firka készült, de szemléltetésnek mégis ez tűnt a legjobbnak (meg a pipa és a füst eléggé tetszik nekem).
Egy fotó a szitáról, az első demó pólók készültekor (egy kellemes kis videó is készült, még jobb is lett, mint a kampányfilm).
Itt pedig a szitázott, női pólót láthatjuk, a szürke a pólók alapszíne (a férfi verzió egyelőre nem ilyen textúrás alapú, pedig ezzel egy fokkal jobban működnek a minták szerintem, de ez még work-in-progress állapot).
Végezetül íme a teljes csapat, vagyis az 5 darab WW figura. Annyit még tudni kell, hogy a végleges verziókhoz a színeket már Dávid tette hozzá, tőlem ff rajzokat kapott. Illetve az összes arculati elem, ahogy a koncepció is, szintén az ő munkája. Van még talonban plusz egy figura is, de kilétét egyelőre titok fedi.
A kampány pedig stabilan megállt 33%-on, ami miatt kicsit bús-bús panda vagyok, de hát ez van :) a marketing félistenei azért két melanzs közt a fülembe súghatnák, hogy mi az a láncszem, ami hibádzik.

2017. máj. 19.

mínusz

A Nyugat & zombik "majd valamikor" elkészül, hallhatjuk egy ideje. Ki türelmesebben, ki türelmetlenebbül áll ehhez, a dolgon mindenesetre nem segít a nem-kommunikáció és a köd-hablaty sem. Egy kis fanzin-fricska pedig azt gondolom, szintén nem oszt és nem szoroz, a maga pehelysúlyú 8 oldalával. Az idei képregényfesztiválra készült, az első (facebook-os) fogadtatása elég vegyes volt, aztán mostanra már a minivihar is eltűnt, amit kavart. Malmozzunk tovább. Ez lett az én rajzom, rövid ü-vel. Remélem, senki sem sértődik meg nagyon, se Babits, se Olivér, de még én se. Ha már hablaty, akkor álljon itt: ahogy a feketének, úgy a fehérnek is megvan a helye a világban (hogy a szürkéről (vagy sárgáról?) ne is beszéljünk).

2017. máj. 18.

cubkingz

Íme az összes király kicsiben, akik a CUB számára születtek tavaly nyáron. Nagyban itt tessenek csekkolni.

2017. ápr. 19.

uk+muk+f.

Néhány sticker firka a közelgő Ukmukf*kk zin eseményhez.

2017. ápr. 7.

tuscan riders

Toszkán élménybeszámolós 50. szülinapi képregény/illusztráció hibrid szösszenet.

2017. ápr. 4.